Mit csinál egy barlangász egyesület?

 

A mai cikkben bemutatjuk, mivel foglalkoznak, hogyan működnek a magyarországi barlangász egyesületek, és néhány érdekességet is megtudhatsz hazánk barlangjairól!

Csaknem 3 000 feltárt barlang, melyek hosszúsága együtt eléri a 150 kilométert. Magyarországon a barlangok a feltárásuk pillanatától természetvédelmi értékekké válnak, oltalom alatt állnak – ez a világon szinte egyedülálló kezdeményezés. Pontosan emiatt működik számos barlangász egyesület hazánkban.

 

Mi a barlangász egyesületek feladata?

 

Ezek az egyesületek jellemzően olyan emberekből állnak, akik fokozottan érdeklődnek a barlangok iránt, a sport, vagy a felfedezés a hobbijuk, rendben tartásuk pedig a szívügyük.

Magyarországon számos ilyen öntevékeny csoport létezik, akik igen komoly munkát végeznek a mindennapokban és nagyban segítik a helyi barlangkutató szervezetek munkáját. Mindamellett ugyanis, hogy számon tartják és vigyázzák a természeti értékeket, sok túrát is szerveznek, melyek során igyekeznek bemutatni a földalatti értékeket.

Az egyesületek jellemzően kutatómunkát is végeznek, ahol feltárják az eddig fel nem fedezett részeket, feltérképezik a barlangokat és megszervezik az értékek védelmét, hozzájárulva ezzel a természetvédelmi hatóságok munkájának sikerességéhez. Emellett oktatásokat is szerveznek, igyekeznek a fiatalabb generációval is megismertetni tevékenységük fontosságát.

 

Milyen kutatásokat lehet végezni egy barlangban?

 

Kevesen tudják, de a feltérképezés mellett számtalan kutatási tevékenységet lehet még végezni a földalatti üregekben, így ismerve meg még inkább a barlang történetét és jelenét. A barlangász egyesületek például cseppkővizsgálatokkal és csepegésmérésekkel foglalkoznak, víznyelőket vizsgálnak, vízhozammérést is végeznek.

A kutatási tevékenységek közé tartozik a kisemlősök megfigyelése, a hidrológiai vizsgálatok és a monitoring jellegű kutatások is. Sok helyen például a mai napig élnek denevérek, így a populáció megfigyelése szintén a barlangász egyesületek feladatai közé tartozik.

 

Ismeretterjesztés és gyakorlati oktatás

 

Az egyesületeknek jellemzően már az alapszabályzata is tartalmazza, hogy a kutató tevékenységeken kívül ismeretterjesztő oktatásokat is szerveznek. Ennek keretében például tanulmányi kirándulásokat hirdetnek, így a fiatalabb generációnak egy izgalmas kaland keretében mutathatják be földalatti kincseinket, miközben teljes biztonságban, szakmai vezetéssel járják be a barlangokat. A gyerekek így sokat tanulhatnak a természet- és környezetvédelemről, valamint hasznos gyakorlati tudásra is szert tesznek – mindez ráadásul sokkal szórakoztatóbb a föld alatt, mint egy iskolapadban ülve!

 

Mentés és segítségnyújtás

 

Mentést hivatalosan csak a Magyar Barlangi Mentőszolgálat végezhet, ám számos esetben kérik az egyesületek segítségét is egy-egy komolyabb esetnél. Mivel az egyesület tagjai jól ismerik a környékbeli barlangokat, nem okoz számukra problémát a lejutás. Különösen a szűkebb folyosókkal rendelkező, labirintusszerű barlangokban fordul elő, hogy egy baleset következtében a sérült nem tud feljönni a felszínre. Ilyen helyzetekben is a barlangász egyesületek segítenek az első lépések megtételében, a sérült állapotának stabilitásában.

Mivel barlangász egyesületek tagjai nagyon jól ismerik a helyi barlangrendszereket, nagy segítségére lehetnek mind a természetvédelmi egyesületek, mind pedig a mentőszolgálat munkatársainak. Munkájuk során számos természetvédelmi értéket és adott esetben emberéletet is mentenek, ráadásul a fiatalok okításával kinevelik a barlangok szerelmeseinek újabb generációját is.

A barlangász egyesületek tehát fontos, hasznos, sőt, elengedhetetlen munkát végeznek – és eközben az esetek többségében jól szórakozhatnak, hiszen a tagokról elmondhatjuk: a munkájuk egyben a szenvedélyesen imádott hobbijuk is.

Tel: +36 20 /575-1595